Bemutatkozás

Kezdetben én sem gondolkodtam sokat azon, hogy mi zajlik egy emberben. Egyszerűen haladtam az élet tengerén a csónakommal, ahogy tudtam. De a hullámok már gyerekkoromban összecsaptak felettem: kétségekkel, bizonytalansággal és fájdalommal telt az indulás.

Azt hittem, ha elhagyom a szülői házat, a szabadság jön el, de ma már tudom, az nem a szabadság volt. Fiatal felnőttként nem volt talaj a lábam alatt: hol laktanyákban, hol nagyszülőknél, hol barátoknál vagy aktuális barátnőknél húztam meg magam. Nem laktam sehol, csak léteztem valahogy. Menekültem. A rendszeres, nagymennyiségű alkoholfogyasztás nem csak egy rossz szokás volt, hanem a fal, amit magam köré húztam, hogy ne halljam a belső zajt. Züllöttem, és minden eszközzel, itallal, cigivel, féktelen dühvel toltam el magamtól a lelki gondokat. Csak a hullámokat láttam, amik egyre magasabbra csaptak, és én egyre mélyebbre süllyedtem a saját káoszomban… csendet pedig csak alkoholizálás közben éreztem. Mániákusan sportoltam is, hogy „leüssem” magamban a feszültséget, de belül továbbra is égett minden.

Mire harmincéves elmúltam az alkohol olyan szinten vette át az irányítást, amivel már fizikai képtelenség volt együtt élni. Ez már nem a csendről és a züllésről szólt: ez a teljes öntudatlanság, a bevizelések és a földön ébredések korszaka volt. Egy élhetetlen, időnként méltatlan állapot.
Innen indultam el felfelé. 

Nem volt könnyű út. Végigjártam a kijózanodás minden pokoli lépcsőfokát, mire sikerült magam mögött hagyni a poharat. Életem egyik legjobb döntése volt, amit pár évvel később a cigaretta letétele követett. Azt hittem, ha a függőségek eltűnnek, megérkezem a nyugalomba.
De a valóság arcul csapott: a függőség csak a tünet volt, a fal, ami mögé a szorongásaimat rejtettem. Attól, hogy a falat lebontottam, a belső feszültség nem tűnt el, sőt, idővel minden eddiginél élesebben tört utat magának. Végül pánikrohamok és fojtogató szorongás kísérte a józan napjaimat, míg végül a testem feladta a harcot, és az egy életen tartó feszültség egy Crohn-betegségben csúcsosodott ki.

Ekkor értettem meg: nem elég letenni a szert, nem elég falak mögé, és átmeneti megoldások mögé bújni. Meg kell ismernem azt a gépezetet, ami a szenvedésemet gyártja. Itt jött el a valódi váltás.
Az addig csak könyvekből ismert pszichológiai és buddhista tudásomat elkezdem kiélesíteni. Onnantól nem elméleteket gyártottam, hanem fejest ugrottam a tanítások gyakorlatába, hogy megtaláljam a válaszokat a legmélyebb „miértekre”.

Ástam lefelé, és a buddhista tanítások minden kegyetlen „miértre” választ is adtak. Nem definíciókkal, hanem a saját bőrömön tapasztalt felismerésekkel. És végül... minden más lett! Nem odakint változott meg valami, hanem itt, belül. Avagy nem a külvilág változott, hanem a tapasztaló.

Ne hidd, hogy a tökéletesség szobra lettem: a közel negyven éven át belém égett mintázatok ma is ott vannak. Ugyanúgy képes vagyok dühbe gurulni vagy mély szomorúságot érezni, mint bárki más. A különbség annyi, hogy már nem válok eggyé ezekkel az állapotokkal. Látom, ahogy a düh felemelkedik, látom a mechanizmusát, és ez a puszta felismerés elveszi az erejét. A hullámok jönnek, olykor magasra is vágnak, de már nem tudnak összecsapni a fejem felett, mert időben hagyom őket elúszni.
Aki évtizedeken át élt függőségben, annak a teste és az idegrendszere sem felejt. A függőségi minták nem tűnnek el nyomtalanul, csak átalakulnak. Ma már nem a pohár után nyúlok, de olykor például mániákusan „ráfüggök” a kakaós csigára. Felszedek tíz kilót, és közben csak mosolygok magamon. Tudom, mi zajlik bennem, és ez a tudás megadja azt a szabadságot, hogy ne kelljen többé ostoroznom magam a gyarlóságaimért. És minden pillanatban ott van a választás lehetősége is, ami megadja a végtelen, valódi szabadságot.

Megjártam a pokol bugyrait, és felsétáltam onnan. Nem egy új elméletet kaptam, hanem egy tiszta látást: látom azt, ami valóban van. És a valóság, még ha néha ingerült vagy fájdalmas is, végtelenül megnyugtató, ha tudod, hogyan működik.
Amit kínálni tudok, hogy megmutatom neked ezt az utat, ami a belső csendhez vezet. Ha készen állsz a gondolatokon túlra tekinteni, keress meg nyugodtan.