CSI0 Visszatérés: A gondolatokon túl
"Nem a valóságot látjuk az életben, nem a valóságot gondoljuk, hanem az arról alkotott értelmezést."
Az itt olvasható nyitóbeszédet írta:
© Csizmadia Iván. Minden jog fenntartva.
CSI0 Visszatérés: A gondolatokon túl
"Nem a valóságot látjuk az életben, nem a valóságot gondoljuk, hanem az arról alkotott értelmezést."
Az itt olvasható nyitóbeszédet írta:
© Csizmadia Iván. Minden jog fenntartva.
Ez a néhány mondat tulajdonképpen egyfajta újrakezdésről szól.
Korábban volt egy Tiszta Jelenlét nevű vállalkozásom, ahol buddhista tanításokkal foglalkoztam. Írásokat publikáltam, meditációs gyakorlatokat végeztem/végeztünk, tartottam tanítóbeszédeket, amelyekben arról beszéltem, amit a keleti filozófiák, kiváltképp a buddhizmus szemléletből, tanításaiból megértettem, illetve amit a saját tapasztalatomon keresztül láttam, megéltem.
Ezt a vállalkozást egy idő után lezártam. Az anyagok egy minimális része maradt elérhető a vállalkozás egykori weboldalán, minden mást levettem, és teljesen eltűntem a nyilvánosság elől.
Nem azért, mert elfogyott volna a téma, vagy mert ne lett volna mondanivalóm. Inkább azért, mert egy idő után azt láttam, hogy az a működési forma, ami akkor és ott, ahogy az létezett (mint vállalkozás, üzleti keretek között) nem összeegyeztethető azzal, amit valójában képviselni szeretnék. És egy ponton ezt már nem akartam tovább fenntartani.
Az elmúlt időszakban viszont sok időt töltöttem emberek között. Hétköznapi helyzetekben, olykor feszültségben és konfliktusban, egyéb beszélgetésekben, különböző élethelyzetekben. És egyre erősebben kirajzolódott bennem valami újfent, amit korábban is láttam, amit régóta látok, és időről időre egyre tisztábban látok.
Az, hogy mennyire alapvető módon azonosulunk, mi emberek… a saját gondolatainkkal. Hogy ami a fejünkben megjelenik, azt nem egyszerűen gondolatként érzékeljük, hanem valóságként. Igazságként. Valami olyasmiként, ami „így van”. És pont.
És ebből aztán rengeteg minden következik. Feszültség, konfliktus, szorongás, félreértések. Olyan belső állapotok, amelyek sokszor teljesen természetesnek tűnnek, miközben valójában egy adott nézőpontból fakadnak. Csak egyetlen ablakból, egyetlen irányból nézünk a kertre, mégis az egész kertet látni véljük.
Nem a valóságot látjuk az életben, nem a valóságot gondoljuk, hanem az arról alkotott értelmezést. És az értelmezést hisszük tévesen az egyetlen valóságnak.
Nem arról van szó, hogy a gondolataink vagy nézeteink „rosszak” lennének, vagy hogy bárki rosszul működne. Ezt tanultuk meg. Ezt tanulta meg a testünk. Így épül fel az a rendszer, amin keresztül a világot értelmezzük. De közben nagyon ritkán történik meg az, hogy ránézünk erre a működésre. A saját működésünkre.
Pedig, ha megállnák egy pillanatra, akkor észrevehetnénk, hogy amit most gondolok, az egy gondolat. Nem több annál. Feltételekből született, és ugyanúgy el is múlik. Vagy hogy amit igaznak érzek egy helyzetben, az nem feltétlenül a helyzet sajátja, hanem az én eddigi tapasztalataimból, emlékeimből, mintáimból áll össze. Az azokból született értelmezés.
Amiket most mondok, ezek nem új gondolatok. Ezekről nagyon régóta beszélnek különböző hagyományok, többek között a buddhizmus is. De számomra ezek nem azért fontosak, mert valaki leírta őket, hanem azért, mert közvetlenül megfigyelhetők. Tapasztalhatók.
És talán itt van az, ami miatt most újra megszólalok.
Mert azt látom, hogy ez a fajta ránézés hiányzik. Nem elméleti szinten, hanem a hétköznapokban. Az emberekben. Abban, ahogyan egy-egy helyzetben reagálunk, gondolkodunk, vagy éppen szenvedünk.
A soron következő anyagokban, videókban nem a szó legszorosabb értelmében tanítani szeretnék, nem szeretnék tipikus „kész” válaszokat adni, és nem szeretném megmondani, hogy mi az igazság. Amit szeretnék, az sokkal egyszerűbb ennél. Rámutatni dolgokra.
Olyan jelenségekre, amik már most is ott vannak mindenki tapasztalatában, csak legtöbbször észrevétlenek maradnak. És ha ezek láthatóvá válnak, akkor bizonyos dolgok maguktól elkezdenek átrendeződni.
Ez nem egy gyors folyamat. Nem egy felismerés, amit „meg kell érteni”, és onnantól kész.
Sokkal inkább egy rétegről rétegre kibontakozó látásmód. Ugyanaz a mondat, ugyanaz a felismerés idővel egészen mást jelenthet, attól függően, hogy az ember honnan néz rá.
Én azt tudom megosztani, amit látok. Amit tapasztalok. Amit számomra a buddhista tanítások érthetővé tettek, és amit azóta a saját működésemben is felismerhetőnek látok.
Nem kell elhinni semmit abból, amit mondok.
Sőt, talán akkor van ennek értelme, ha nem hiszed el, hanem te magad megtapasztalod.
Ez a tér erről fog szólni. Ha ez valamilyen módon megszólít, akkor tarts velem.
Ha nem, az is teljesen rendben van.